Ossian - A Kuldetes текст песни

A varos felett lebegett, majd egy toronyra szallt,
meghajlott hattal, barazdalt arccal,
osz haju angyal.
Mar sejti reg, hogy celtalan,
ami celja meg van, remenytelen,
mert az ember ilyen: embertelen...
Megis, maga sem tudja, hogy mert, eljott valamiert
Mint eles kes, a szenvedes, hosszu rancokat ves,
arcan a felho, fajdalom-fakbol vegtelen erdo.
Banat es bun, lathatta: ezereves tarsak,
hiaba minden,
ujjaszuletnek, feltamadnak.
Megis, maga sem tudta, hogy mert, eljott valamiert.
Dolgok, 'mit neha senki sem ert, de tesszuk valamiert.

Refr.:
Kuldetes, konnyeinkbol elo ezust eso,
szavainkbol ebredo ero.
Kuldetes, sohajtasunk sodro tavaszi szel,
arra biztat: aki meg nem all, mindent eler...

Itt volt egy angyal, mar messze jar,
nem tortent semmi,
ez volt a dolga, es o mar tudta: ez volt a vegso, utolso utja... a bucsuja

Refr.:
Kuldetes...

Szolo: Attus